Az énrészeid csapata vagy.
Ahogyan a hétköznapokban viselkedsz, ahogyan érzed magad a bőrödben, attól függ, hogy az énrészeid mennyire működnek együtt – vagy mennyire nem.
Van, vannak-e, ak(ik) benne sincsenek a csapatban?
Volt már olyan érzésed, mintha saját magad ellen lennél?
Téged mi vesz rá?
Utazol a buszon, már csak pár megálló, alig várod, hogy odaérj. Valaki hangosan magyaráz, szinte kiabál. Igyekszel nyugton maradni, másra figyelni. Tudod, hogy semmi értelme foglalkozni vele. Mégis bosszant, amit mond, amilyen hangnemben – idegesítő. A következő megállóban hirtelen ötlettől vezérelve leugrasz a buszról. Azonnal megkönnyebbülsz. Aztán bambán bámulsz a busz után és arra gondolsz, hogy ezt mégse kellett volna, igazán kibírhattad volna még két megállóig. Most el fogsz késni… és haragszol magadra. Vajon miért szálltál le a buszról mégis? Mi vett rá erre?
Olyan indulatosan válaszolsz, ami téged is meglep, pedig a másik csak egy kérdést tett fel…
Elmosolyodsz, felnevetsz, pedig abban a helyzetben utólag visszagondolva nem is volt semmi vicces…
Meg sem tudsz szólalni, csak állsz, mint Bálám szamara, aztán később, talán napok múlva azon rágódsz, mit, hogyan kellett volna mondani, reagálni, akkor, ott, ami rendben lett volna…
Elszégyelled magad, holott semmit sem tettél, amiért szégyenkezned kellene…
Lehet, hogy komoly következménnyel járó helyzetekben is cselekszel így, önmagad számára érthetetlen módon, talán hirtelen felindulásból?
Lehet, ha több tucat jelentéktelennek tűnő, “hirtelen felindulásból elkövetett” reakciód megvizsgálnád, kiderülne, hogy nagyon hasonló helyzetekben viselkedsz ugyanúgy? Ami nem is annyira jelentéktelen? Lehet, hogy erőteljesebben hat az életedre, mint gondolnád?
Csapatban - együtt
Különböző, akár egymással ellentétes késztetések, érzések vannak bennünk jelen egyszerre; van, amelyikkel tisztában vagyunk, és akad, aminek egyáltalán nem vagyunk tudatában. Ezekből a tudatos és tudattalan érzésekből, mintákból áll össze a személyiséged – mint mindenkié. Énrészeknek is nevezhetjük őket.
Az énrészeid csapata vagy. Hogy vannak ők egymással? Versengenek vagy összedolgoznak? Vajon ki az, akiről nem is tudsz? Van olyan, aki jobb lenne, ha nem lenne? Akiről nem szívesen veszel tudomást?
Mindannyiunknak szerzett már kellemetlen perceket egy-egy tudattalan késztetés. Teheti, amíg fogalmunk sincs róla, hogy létezik. Amint észrevesszük, látjuk őt, máris nem vagyunk kiszolgáltatva neki annyira. Mégis – többnyire pont őt nem akarjuk észrevenni. Azt gondoljuk, hogy valami hiba, valami, ami nem OK. Megijedünk tőle, szégyelljük és igyekszünk elrejteni, saját magunk elől is. Gyakran sikerrel.
Kirekesztve
Pedig ezek a személyiség-részek se nem jók, se nem rosszak. Mi festjük le őket vállalhatalannak, szégyenletesnek, félelmetesnek. Talán ezt tanultuk róluk, nagyon-nagyon régen. Talán sok fájdalom, szomorúság kapcsolódik hozzájuk, amire jobb nem emlékezni.
Csakhogy ők is mi vagyunk, hozzánk tartoznak.
Nem ártani akarnak; ‘csak’ létjogosultságra vágynak, azt szeretnék, hogy figyeljünk rájuk. Be akarnak kerülni a csapatba! “Isten ments! Na, azt biztos nem!” – lehet, ez a zsigeri reakciód.
Ám gondolj bele: kirekesztve, elásva, még a kispadra ülni sem engedve mekkora, milyen hatása van az életedre? Mennyire trollkodja szét? Lehet, hogy üzenni akar valamit ezzel? Lehet, hogy olyan játékos, akivel ha foglalkozol kicsit, hasznát veheted a csapatban, a játékban? Lehet, hogy akkor nem trollkodna többet?
Akit nem vesznek be a csapatba, az mégis uralja a játékot.
Kívülről bekiabálva.
Beleugatva.
Mert azt akarja, hogy bevegyék.
Mert ő is oda tartozik.
Tudja.
És nem hagyja annyiban.
Talán egyedül nehéz szóba állni vele, vagy akár csak meglátni, tudomásul venni: van. Ám egy kis támogatással meg tudod tenni. Szívesen odamegyek veled egy-egy kívül rekedt csapattaghoz. Beszélgessünk!
Mert egy csapat akkor teljes, ha minden tag részt vesz benne. Mert a játék akkor megy a legjobban, ha a teljes csapat játszik. Egy csapatban.
Ha szívesen gondolkodnál erről közösen, írj nekem!
