Az egyensúly helyreáll
Korábban írtam arról, mitől, hogyan billen ki az egyensúly egy (családi) rendszerben. Nagyon tömören fogalmazva attól, ha a rendszer valamely tagja nem kapja meg azt a szeretetet, tiszteletet, helyet, ami őt megilleti. Az egyensúly helyreáll, ha megadjuk mindezt: tisztelettel elismerjük a tagokat, a helyüket, elfogadjuk a sorsukat, mindazt, ami a családban történt. Ez az elfogadás ítélkezésmentes: ami történt, az okozhat fájdalmat, örömet, lehet szégyenteljes, generálhat dühöt, akkor is ez történt. Az állításon látjuk ezt a történetet – legalábbis annyit belőle, ami ott és akkor megjelenik – és elismerjük a létezését minden hozzá tartozó érzelemmel együtt.
“Látlak”
Technikailag ez úgy zajlik, hogy egyrészt a képviselők érzékelése, mozgása révén megelevenedik egy helyzet, valamilyen probléma háttere, amit az állító most fizikailag is láthat, mintha színdarabot nézne. Sokszor már önmagában az, hogy a probléma “tulajdonosa” látja a problémája gyökereként megjelenő emberi sorsot, történetet, megkönnyebbülést hoz a rendszerben.
Gondolj arra, milyen érzés, amikor egy ismerős elmegy melletted az utcán, anélkül, hogy egyetlen pillantásra méltatna; és ehhez képest milyen, amikor rád néz és akár csak egy biccentéssel, de köszöntök egymásnak.
A köszönéssel azt üzenjük: látlak, nem vagy idegen, közünk van egymáshoz. Amikor az állító látja, ami megjelenik a színpadon, a térben, ugyanazt üzeni a családja egy tagjának, mint a fejbiccentéses köszönés.
“Látlak.”
További lépés az ún. oldó mondatok kimondása. A rendszer tagjai kimondják egymásnak röviden, egy-egy szóval, mondattal a lényeget: amit éreznek, ami történt. Ezek mindig az adott helyzetből következő, ítélkezésmentes mondatok, azt juttatják kifejezésre, ami van. Ilyen a fenti “Látlak”, és ilyen lehet a “Hozzánk tartozol.”, vagy pl. a “Fáj, hogy elveszítettelek.”
A rendszer maga is igyekszik visszaszerezni a megbillent egyensúlyt a hétköznapi életben, a rendelkezésére álló eszközökkel. Egy család eszközei erre a családtagok. Gyakran a később született generációk segítségével próbálja kiküszöbölni a rendszer azt a csorbát, ami egy korábbi generáció életében esett meg. E törekvése sokszor az egyén számára nehézséget, boldogtalanságot eredményez, anélkül, hogy sejtené, a problémája a családjában, az ősei történetében gyökerezik.
Egy történet
Hozok egy konkrét példát. Tegyük fel, a dédapa öngyilkosságot követett el. A családja számára ez annyira fájdalmas és szégyenteljes, hogy letagadják, megmásítják a történteket. Azt mondják például, hogy baleset áldozata lett. És lehetőleg nem beszélnek róla. Ez olyan, mintha kitagadnák, kirekesztenék őt a családból, mivel nem ismerik el a sorsát, a valódi történetét. Ezáltal sérül a rendszer, hiszen alapvető szabály, hogy minden tagnak joga van a családba tartozni. A családi rendszer ezt a sérelmet úgy igyekszik helyrehozni, hogy egy másik, később született tag valamilyen formában ismétli, lemásolja a kirekesztett dédapa sorsát. Azaz újra és újra lesz valaki a családban, aki öngyilkosságot kísérel meg, az életét veszélyeztető életmódot folytat (pl. drogozik), életveszélyes helyzetekbe kerül újra és újra, akár meg is hal ezek következtében. A családi rendszer így tudja felhívni a figyelmet az eltagadott történetre, mert az egyensúly csak akkor áll helyre, ha ez létjogosultságot nyer, ha a családtagok átélik: igen, ez is hozzánk tartozik.
A dédunoka, egy férfi, már a harmadik autót töri totálkárosra, hajszál híján úszva meg a balesetet. Rendszeresen megbüntetik gyorshajtásért. Egyébként is szeret “veszélyesen élni”, így fogalmaz, és ahogy erről beszél, büszkének tűnik. Azért jött el családállításra, mert az utóbbi időben ha autóba ül, irracionális, gyakorlatilag öngyilkossági gondolatai támadnak. Az autóvezetési szokásaival és a baleseti statisztikájával együtt ezt már túl kockázatosnak tartja, mert ha veszélyesen is, de ő szeret élni, mondja. Nem tud arról, hogy a felmenői között bárki öngyilkos lett volna.
Az állítás során derül fény a dédapa történetére. Az oldásban ebben az esetben a dédapa feleségének is jelentős szerep jutott: teret kellett adni az ő fájdalmának, dühének, csak ezután hangozhatott el a “Hozzánk tartozol” mondat. A legfontosabb mozzanat az állító, a dédunoka gesztusa volt, aki meghajolt a dédapja előtt, egyben kimondva: “Ez a te döntésed, amit én tiszteletben tartok. Így vagy a dédapám.” Ezáltal a dédapa a történetével együtt elfoglalhatja a családban az őt megillető helyet, nem kell, hogy a dédunokája a saját életmódjával, esetleg halálával hívja fel erre a figyelmet.
Az állítást követően a dédunoka továbbra is pörgős életet él, dinamikusan vezet, ám az irracionális, öngyilkossági gondolatai megszűntek. Az állítás óta eltelt évben se balesetet nem szenvedett, se gyorshajtásért nem büntették meg egyszer sem, holott korábban havonta kapott csekket.
kép: https://mumsgrapevine.com.au/2017/01/multi-generation-family-photo-ideas/
Átélés, elismerés, oldódás
Az oldómondatokról fontos tudni, csak akkor működnek, ha aki kimondja, át is érzi, amit mond és szívből mondja ki őket. Ha egy képviselő pusztán elismétli az állítás vezetője által megfogalmazott mondatot, semmi sem történik. Egyáltalán nincs hatása, ami rögtön látszik a többi képviselő reakciójából, pontosabban abból, hogy nem reagálnak rá.
Az oldódás ugyanis pusztán a mondatok kimondásától és az egymásra nézéstől nem történik meg. Akkor történik meg, ha azok a nehéz érzelmek, amik az elakadást okozzák, megjelenhetnek, elismerést, létjogosultságot kapnak. Ez az átélés lehet katartikus és lehet csendes, finom. Mindenképp mélyebb megértést hoz, mint intellektuálisan felfogni egy történetet. Ez a mélyebb megértés, az ebből eredő elfogadás, tisztelet az, amitől a blokkok feloldódnak és a szeretet energiája ismét áramolni tud.
kép: https://mumsgrapevine.com.au/2017/01/multi-generation-family-photo-ideas/
Ha családállítás csoportba, vagy egyéni állításra szeretnél jönni, itt tudsz jelentkezni.
A csoportokat facebook eseményként is megtalálod.
